« Régebbi bejegyzések Feliratkozás Utolsó bejegyzések

2 aug 2012

Epilógus

Szerző: salagaba. 3 hozzászólás

Hazafelé hajózunk egy 30 éves veterán Mercédesszel, közben egy Mekiben blogot frissítek. Érdekes visszafelé végig járni azokat az utakat, ahol pár nappal ezelőtt még tekertük a pedált. Ha leülepedtek bennem a dolgok, befejezem ezt a bejegyzést, addig is mindenkinek köszönöm a támogatást, biztatást!

És most, balra el! … 🙂

2 aug 2012

Franciaország … 10

Szerző: salagaba. Nincs hozzászólás

2012.08.01. este, Lourdes kemping

A tegnap este óta sajnos a dolgaink nem tervezettek szerint alakultak. A logisztikai kontingens – akiket kedd este 6 órára vártunk – jelezte, hogy jelentős csúszásban vannak. Ez nem volt igazán jó hír, mert a szabad ég alatt feküdtünk, a sátrakat ugyanis ők hozzták. Már az összes szomszéddal megismerkedtünk, olaszokkal és egy angol sráccal, megcsináltuk a napi videoblog felvételünket is, de Szilárdék – Ká gyerekkori barátja – csak nem érkeztek meg. Egyre jobban idő szűkébe kerültünk emiatt, mert az estére tervezett ajándékvásárlást csak akkor tudtuk volna megejteni, ha időben érkeznek. Kajánk sem volt valami sok, azért a maradék löncskonzervünket, megettük sóskeksszel, ropival, meg paradicsommal. Végül is nem volt olyan rossz, mint amilyennek elsőre hallatszik. Ahogy egyre telt az idő, engem egyre jobban frusztrált, hogy kicsúszik az irányítás a kezünkből és a nagyon szorosra sikerült végjáték egyre jobban véletlenszerűvé válik. Ezért, hogy mentsem a menthetőt, a lemálházott biciklivel visszatekertem Lurdba, hogy legalább egyikünk tudjon szuvenyírt vásárolni. Hát el sem tudom mondani, hogy milyen könnyű volt csomagok nélkül tekerni. Pillanatok alatt bent voltam a városban, pedig egy jó hosszú kaptatót is le kellett küzdeni. Olyan felszabadultan bicikliztem, hogy egész végig arra gondoltam, ha ez holnap is így megy, akkor pikk-pakk letekerünk az óceánig, elvégre lesz rá másfél napunk. Az ajándék vásárlás nehézségi foka Lurdban erősen viszonylagos. Mert ha kiválasztasz egy üzletet és ott megveszel mindent, akkor könnyű, de ha végig akarod járni az üzleteket, akkor a második után már zsong az agyad. Egyébként 90 %-ban mindenhol ugyanazt árulják. Iszonyatos turista biznisz az egész. Rózsafüzérek minden színben, anyaggal, alakkal, teljes, egysoros, újrahúzható, szentképek minden nyelven, szobrok a gagyi angyalkától a méregdrága nemesfémig minden méretben, kulcstartók, műanyag kannák és flakonok a forrásvíznek, gyűszűk (!!!???), medálok, kulcstartók, legyezők (!!!???), nyakláncok, feszületek, festmények, üveg és fém dísztárgyak, gyertyák, csengettyűk, pólók, kitűzők, és még ezernyi más. A kivitelezés minősége a kínai tök gagyitól a kellő igényességgel, kézzel készítettig terjed. A boltokat pedig megszámolni sem lehet, mert órákon keresztül bolyongani lehet közöttük. Mivel nekem tömeg és vásárlás fóbiám van, egy távol eső üzletben vásároltam be, így elég hamar végeztem, Mire a kempingbe visszaértem, már majdnem sötét volt, Szilárdéknak se híre, se hamva. 11 óra elmúlt már amikor megérkeztek, és fél 1 körül végeztünk a sátorállítással. Közben megittunk egy-két kipufogó dob fölött melegített sört, aminek az élvezeti értéke jóval elmaradt a hatásfokához képest, de legalább nem kellett álomba ringatni bennünket.

Ma reggel aztán jött a hidegzuhany. Az út során mindvégig kitartó jó időjárásnak vége szakadt olyan nyirkos, párás reggelre ébredtünk, hogy leesett az állam. Az egész kemping szinte egy felhőben állt, ha kiléptem a sátorból, pillanatok alatt csurom vizes lettem. Úgy döntöttünk, 9-10 óráig várunk az indulással, de sajnos a helyzet csak rosszabbodott. Már az eső is esett, így pedig értelmetlen lett volna elindulni. Tíz óra után aztán Ká kimondta az ítéletet, lemondunk az óceán eléréséről… Ahogy a Lurdba érkezést sem lehet leírni, ezt a csalódást sem. Mert erre még egyszer nem lesz esély. Olyan ez, mint amikor a Mount Everest expedíció az időjárás miatt nem tudja elérni a csúcsot, pedig az már elérhető közelségben van, vagy kikapni egy döntőn és másodiknak lenni. Utólag biztos szép eredménynek látszik majd, de most csalódás. Hát az ilyen helyzetek kezelésére az egyik kézenfekvő megoldás, hogy az ember alkoholba fojtja bánatát. Mivel a logisztikai kontingens érkezésével az ilyen jellegű készleteink a nulláról az elfogyaszthatatlan mennyiségűre nőttek, egyből nekiláttam, hogy tompítsam a csalódás pszichés hatásait. Tudjuk, az alkohol nem válasz, de legalább a kérdést elfelejted. Idővel én is lenyugodtam és beletörődtem a helyzetbe. Annyi minden alakult szerencsésen ebben a három hétben, hogy nincs okom panaszkodni, ha most nem a terveink szerint történtek a dolgok. Ká eséséből is látszik, hogy ezernyi buktató van egy ilyen út során, amik pillanatok alatt véget vetnek az egésznek. Mi igazán köszönetet mondhatunk a gondviselésnek, hogy idáig is eljuthattunk. Az embernek néha le kell tudni mondani a vágyairól, ha úgy hozza a sors.

S ha már itt ragadtunk még egy napra, a délutánt Lurdban töltöttük, ahol így volt idő mindent megnézni, körbejárni, és Ká is tudott az otthoniaknak ajándékot vásárolni. Este 7 óra felé érkeztünk vissza a kempingbe, ahol először mindenki kidőlt, majd átmenetileg életre kelt, de készülve a holnapi hazaindulásra viszonylag hamar, 11 óra tájékán általános és kötelező jellegű takarodót rendeltünk el.

Most háromnegyed egy van és lassan befejezem. Hát itt ért véget ez az út, négy országon át, huszonegy nap alatt, 1949 km-t tekertünk. Holnap az epilógus következik …

2 aug 2012

Franciaország … 9

Szerző: salagaba. 1 hozzászólás

2012.07.31. 15.30 Lourdes

Hát itt vagyunk. Nem is tudom igazán, mit írjak. Úgysem tudnám leírni mit éreztem, amikor elértük a város határát jelző táblát. Meg tulajdonképpen nem is akarom. Képtelenség visszaadni, hogy mi játszódik le egy emberben egy ilyen út során, és mit jelent neki, amikor eléri a célt.

Reggel elmentünk az Intersporthoz, hogy kicseréltessük a két törött küllőt Ká bájkján.  A szokásos francia szívélyességgel fogadtak és csak azt ismételgették, hogy „not possible”, mármint, hogy nem lehetséges. Ká tiszta ideg volt és lehívatta az igazgatót is, aki két szót tudott angolul: „not possible”. Miután kidühöngte magát elindultunk biciklisszervizt keresni, ami többszöri próbálkozásra ugyan, de sikerült. Ott normálisak voltak és egy röpke fél óra alatt kicserélték a törött küllőket és a külső gumit is – mert az sem mutatott valami jó formát. Ezután Lurd felé vettük az irányt. Egész jól haladtunk, amíg megint választanunk kellett Jenő és az útjelző táblák között. De Jenő már annyiszor átvágott minket, hogy most én sem védtem meg és a táblák alapján mentünk. Egészen a biciklivel behajtani tilos tábláig… Ott nagyon ideges lettem, mert odáig persze gurultunk, most meg tekerhettünk vissza. De aztán nagy nehezen irányra álltunk, és leküzdöttük, az utolsó 18 km-t. Lourdban egy gyors kaja után lejöttünk a kegyhelyre, ahova felváltva tudunk csak bemenni. Én már voltam benn, most Ká-t várom kint az utcán. Este érkezik meg a logisztikai csapategység.

Jelen állapot szerint holnap megkíséreljük a csúcstámadást, mert nem akarok úgy hazamenni, hogy meg sem próbáltam.

31 Júl 2012

Franciaország 8.

Szerző: salagaba. 2 hozzászólás

2012. július 31. reggel 7 óra.

Ká alszik mint a bunda, tegnap is alig tudta magát üzemkész állapotba hozni, nem tudom ma mi lesz. Elvileg kb. 2 órával előbb leálltunk, mint a tervezett, mert stikában, senkinek sem szólva el akartuk érni Lurdot.  A St. Gaudens, Lannemezan, Tarbes útvonal volt az eredeti terv, de Tarbes előtt megváltoztattuk, hogy legyen esélyünk az óceánig elbiciklizni. Ugyanis az még Lurdtól 170 km, és ha csütörtökön akarunk hazaindulni, akkor ezt a távot egy nap alatt kellene letekerni, ami még csomagok nélkül is nagyon nehéz 1900 km-rel a lábunkban. Szóval Lurdig akartunk menni, amire reális esély volt, de Ká hátsókerekén 2 küllő megint megadta magát, úgyhogy Tarbig alig tudtunk eljutni, mert a végén már 88-as volt benne. St. Gaudensig folyóvölgyben jöttünk, de ott elfordultunk nyugatra és kezdődött a hullámvasút megint. Szokásos 1-1-ezés, mert a lábakban már nincs elég erő. A küllőtörés után meg már le is szálltam tolni, mert nem volt értelme erőltetni a dolgot, tudtuk, hogy le kell állnunk. Útközben volt egy hosszú lejtő, 9 km-en keresztül gurultunk, az nagyot dobott a teljesítményen. (Ja! Gurulásban a csúcssebességem 57 km/h volt, akkor megfékeztem, mert már nagyon bizonytalanul éreztem magam. Nekem már ez is adrenalin bomba volt, ezért csodálom a hegyről lefelé száguldó versenybicikliseket, akik mint a golyó mennek lefelé, kanyarban úgy bedőlnek, mintha nem virsli gumikon lenének.)

Na szóval, elértük Tarbot, vettünk kaját, kerestünk bicikliszervizt, de azt sikertelenül. Állítólag az Intersportban szerelnek biciklit, de azt kétlem. Mindegy 9-ig várnunk kell, mert ilyen biciklivel nem tudunk tovább menni. 23 km-re vagyunk Lurdtól, ha más nem lesz, Ká jön gyalog… 🙂

31 Júl 2012

Franciaország 7.

Szerző: salagaba. Nincs hozzászólás

2012.07.30. Reggel 6 óra 30 perc. Ká extra pihenőidőt igényelt, amit – látva az állapotát – engedélyeztem. Addig is kihasználom az időt blogírással. Tegnap átléptük az 1800 km-t, Lourdes még 108 km. Mauran mellett éjszakáztunk egy kemping bungalóban. Ez még hiányzott az éjszakai szállások repertoárjából. A tegnapi napról annyit, hogy a szembeszél, vagy az 1-1-ben is alig járható dombok közül az egyik tényező folyamatosan jelen volt, rosszabb esetben mindkettő. Volt kutyakalandunk is. Jenő miatt. Jenő nagy hiányossága – ebben még a jövőben fejlődnie kell –  hogy nem rendelkezik magassági adatokkal a terepviszonyokat illetően. A dombok között rokkáztunk és már csak 12 km volt hátra főúton egy folyóvölgyig – ami esetünkben a megváltást jelentette – amikor egy útkereszteződésben Jenő javasolt egy 8 km-es utat, ami ráadásul délebbre éri el a folyóvölgyet, tehát pont ideális. Ezt választottuk. Kár volt.(Az az igazság, hogy könnyű mindent Jenőre kenni, mert nem tud visszaszólni a szerencsétlen, de az igazság az, hogy én vagyok a hülye, mert már megtanulhattam volna, hogy ezek a rövidítések csak térképen szépek, aztán a valóságban vagy bejönnek a várakozások, vagy nem.) A 8 km-ből legalább 4 km-t toltunk, mert képtelenek voltunk feltekerni. Az út szélén magángazdaságok voltak, persze mindenhol kutyák is. De itt nagy általánosságban elmondható, hogy ismerik a kerítés és/vagy a bezárt kutya fogalmát. De ezen a mellékúton volt egy birtok, ahol egy kuvaszt – erős izgalmi állapotban mérve – 20 cm-es botokból összetákolt kerítés választott el tőlünk. Az eb nem volt valami barátságos, ezért én már előre elővettem a kakifaültetőt, Ká meg a műanyag biciklipumpát, mivel a svájci bicskákat leszámítva ezek a legveszélyesebb fegyvereink. Toltuk a gépeket és én okosan Ká takarásába húzódtam, A kutya tőlünk 5 méterre és nem volt barátságos. Megálltunk, mentünk 20 cm-t, megálltunk, mentünk 40 cm-t, azt sem tudtam, hogy ránézzek-e, vagy ne. Végig azt vártam, hogy na, most fog nekünk rontani. Érdekes a házból senkit nem érdekelt, hogy életveszélyben vagyunk. Pedig nekem kutyafóbiám van, kérem! De túléltük a dögöt és a dombokat is, csak szállást nem találtunk egykönnyen, mert az egyházi vonallal már nem is próbálkozunk. Elég volt a csalódásokból. De azért kellett a tervezett napi távra még rátenni 10 km-t, mert másik szállást sem tudtunk találni. Ez a kemping viszont tökéletes megoldás. Lecuccoltunk, megittam a jutalom sörömet, megettük az összes maradék kajánkat, aztán megint filmszakadás volt olyan fáradt voltam. Most meg Ká nem tud felkelni, Ő is teljesen ki van égve. Ma még nem akarjuk elérni Lurdot, de lehet, hogy nem is tudnánk, mert a táv ugyan nem nagy, de a Pireneusok lábánál kell tekerni.

28 Júl 2012

Franciaország, akivel úgy tűnik sohasem leszünk barátok… 6.

Szerző: salagaba. Nincs hozzászólás

Jaj, élesben írom a blogot!!! Kával sörözünk egy bárban Carcassone után 5 km-rel egy kis településen, miután elárulta, hogy ma van a szülinapja. (Balázsnak holnap lesz, hát kell-e több ok az ivásra?) Az az igazság, hogy nekem jutott megint a kevesebb gépidő, mert Ká mindig elveszi tőlem, úgyhogy lehet, hogy szétszórt leszek. (Ha részleteket akartok tudni, olvassátok el Ká blogját) Ma aztán megint megtapasztaltuk, hogy nem kirándulni jöttünk. Egész nap baromi erős szembe szélben haladtunk, ami – hasonlóan a hegyekhez – felőrli a fizikai és lelkierőt. Gondoltam,  hogy ma nem fogunk távolsági rekordot dönteni. Amúgy is későn indultunk, mert nem volt egyikünknek sem ereje elindulni. Ma én voltam a mozgékonyabb és noszogattam Kát, hogy menjünk-menjünk. De így is fél 11 volt mire elindultunk. Kínszenvedés volt az elejétől. Ráadásul dél körül egy kis faluban kaptam egy hátsó defektet. Szerencsére 20 méterrel odébb volt egy benzinkút – és kompresszor – de a tulaj szólt, hogy 10 percünk van szerelni, utána bezárja a boltot. Szereltünk, mint a F1 boxutcában , amine az lett az eredménye, hogy az első szett belső gumit odacsipettem, és eldurrant. A második már jó lett, a kutas rendes volt, megvárta amíg befejezzük. Aztán folytattuk a küzdelmet a széllel. Sokszor már dühből tekertem, és betettem a fülest is, hogy a zene hajtson előre. Este már annyira fáradt voltam, hogy a dombok megint csak alapjáraton mentek. Carcasson után még vagy 10-12 km-t akartunk menni, de aztán az első hotelnél megálltunk. Kisebb veszekedés után – ne mi veszekedtünk, hanem a személyzet – szobát is kaptunk, lemálháztunk, söröztünk, ettünk, sörözünk. Most pedig alvás, mert reggel Ká ébreszteni akar 6-kor. HaHaHa!!!! Ő, engem? Kemény leszek mint a modellgipsz, és csúnya ébresztést rendezek neki!

Ma csak 87 km-t jöttünk. (A szél miatt 2-vel kell szorozni) Holnap  – a hegyeket kikerülve- próbálunk közelebb lopózni Lurdhoz…

28 Júl 2012

Franciaország nem adja könnyen magát 5.

Szerző: salagaba. 2 hozzászólás

2012.07.27.

Nyolc óra elmúlik már mire el tudunk indulni. Nem igazán történik semmi, a terep inkább sík, csak néha kell megmászni egy-két nagyobb emelkedőt. Sík terepen még megy a tekerés, de a dombokon – főleg a nap vége felé – mindig vissza kell váltanom 1-2,1-1-be, mert már nincs elég erő a lábaimban. Átküzdjük magunkat Montpellier-en, ami a város méretét tekintve nem egyszerű, kevés kilométer sok idő alatt, ennek ellenére tudjuk tartani az tervezett ütemet. Séte felé haladunk és felrémlik, hogy Bidnay master itt olyan szakaszon haladt, ahol a tengerparton vezet egy út kb. 10 km hosszan. Amikor azonban odaérünk egy biciklivel behajtani tilos tábla fogad! Rövid tanakodás után úgy döntünk, figyelmen kívül hagyjuk, mert nem fordulhatunk vissza. Ekkor ér oda egy rendőrautó, és a benne ülők – látva, hogy „szabálysértés elkövetésének alapos szándéka merült fel bennünk” – kikiabálnak, hogy arra van a bicikliút, és mutogatnak a part felé. Na, akkor menjünk arra. Amikor odaérünk, a tenger látványa egyből beindítja az agyunkat, pláne, hogy ez az egész partszakasz szabad strand! Nosza átöltözés fürdőgatyába, aztán irány a tenger. Fél óra fürdést engedélyezünk magunknak, de rövidebb lesz, mert  a tenger csak 20 fokos. (Szerintem 23 volt). Fél négykor már újra tekerünk, sőt száguldunk a bicikliúton, tartjuk az irányt Béziers felé. Aztán hogy-hogy nem, egyszer csak egy autóúton találjuk magunkat, ahonnan a magunk fajta lassú járművek ki vannak tiltva. Nincs más lehetőség, a füves rézsűn egy szervizútra menekülünk, és Jenőre bízzuk magunkat, aki talál is egy rövidebb utat a kiserdőn keresztül 🙂 és este hét úra felé elérjük Béziers-t. Bevásárolunk, mert már tudjuk, hogy ha nem készülünk fel az estére, könnyen ellátmány nélkül maradhatunk. Keressük a templomot és a plébábost, de az utóbbival nem járunk sikerrel. Még az elsővel is nehezen. Itt senki nem ismer senkit, és magasról tesz arra, hogy kik vagyunk és mi járatban. Mondjuk ez számomra abszolút nem meglepő, de Ká nem tudja feldolgozni. (Ilyenkor mindig nagyon morcos.) Nekem Szlovénia és Olaszország volt a kellemes meglepetés, mert ott sem vártam, hogy segítsenek. Na mindegy. Nézzük a következő útvonal pontot – Narbonne – és megindulunk abba az irányba. Kb. 2 kilométer után találunk egy hotelt, ahol kiveszünk egy szobát. Van medence is, amit Ká nem tud kihagyni, de nekem már nincs kedvem hozzá. Megkajálok, aztán nézzük az olimpia megnyitóját. A „B” betűs országok kezdetére még emlékszem…  Napi táv 110 km. Összesítésben átléptük az 1600 km-t.

27 Júl 2012

Franciaország, aki nem adja magát egykönnyen 4.

Szerző: salagaba. Nincs hozzászólás

2012.07.26

Nem jól ébredtem, össze-vissza álmodtam mindent és ezért elég keveset aludtam. Meg az előző nap sem ad okot nagy örömre. Megdöbbentett, hogy mennyire határán jártam az erőmnek. Mi lesz, ha ez így folytatódik? Tudatosságot kell vinni a dologba, be kell osztani az erőt, mert különben nem sikerül időre elérni Lurdot. Ká-t sem dobja föl a jókedv, szó nélkül pakolunk és indulunk. Jenő mindjárt más úton indulna, de leszavazzuk, és milyen jól tesszük. Jó hosszú lejtővel indítunk, szabályosan fázom, ahogy gurulunk lefelé. Leérünk arra a síkságra amit előző este a főtérről láttam. Ja, itt van ilyen terep is? Továbbra is Bidnay mester útvonalát követjük, Anikó folyamatosan küldi az útvonal pontokat. Az enyhén lejtős, max. vízszintes terepen csak úgy faljuk a kilométereket. Kezd visszatérni a kedvem, a lábam is elég jó formában van. Sokat használt a Richtofit, meg a nyújtó gyakorlatok. Nem fúj a szél, és ez nagyon megkönnyíti a haladást. A két napos kínszenvedés után, ez örömbiciklizésnek számít. A tegnapi lehangoltság után erőt ad, hogy érzem, túllendültem egy súlyos mélyponton. Ma csak péksüteményt reggelizek. Mert tegnap, miután megettem 25 deka szalámit kenyérrel meg „zőccséggel”, és megittam rá legalább egy liter vizet, Ká benyögte, hogy be kell hoznunk a lemaradásunkat, és feláldozza a déli sziesztáját a cél érdekében. Na, aki próbált már tele gyomorral sportolni, az tudja milyen érzésem volt! Szóval ma csak könnyű kaja lesz. (Kának meg főleg, mert a szervezete nem volt képes értelmezni a reggelire bevitt gyümölcslé vegyi összetételét és igyekezett minél rövidebb ideig magában tartani.) A déli pihenőig elérjük Arles-t, ahol egy péksütemény után, Ká már nem képes ébren maradni. Őrület, én még nem láttam ember, aki ennyit képes aludni. Megkeressük a parkot,  ahol Ká egy percen belül alszik is, én meg nekiállok behozni a 4 napos blog lemaradásomat, amiben csak az a gáz, hogy elég nehéz a négy napja megéltek hangulatát átadni, ezért jobbára csak a történtekre szorítkozom. Az emberek jönnek mennek, többen aggódva nézegetik Kát, aki ki van terülve a füvön, de megnyugtatok mindenkit, hogy nyugi, csak hullarészeg, nem kell vele foglalkozni. Negyed háromkor indulunk tovább, a délelőtti 67 kilométeren felbuzdulva, ma min. 120-at akarunk menni. Rájöttünk, miért hülyül meg Jenő a városokban. Azért, mert ez egy túra GPS (ezer köszönet érte Csótai Laci barátomnak, aki kölcsönadta, mert a nyafogásunk ellenére, hármunk közül még mindig Jenő tudja legbiztosabban, hogy hol vagyunk és merre kell mennünk!) és beállítottuk neki a kerékpárt mint közlekedési eszközt. Hát persze, hogy ezek után ennek megfelelő utakat keres. De kitaláltuk, hogy kicselezzük. Amíg a városban vagyunk, átállítjuk autó/motor-ra, akkor simán kivezet bennünket. A városokon kívül pedig visszaállítjuk biciklire, hogy nehogy felvigyen bennünket az autópályára. Szóval elindulunk, megyünk Jenő után aztán egyszer csak odaérünk egy hídhoz, amire kerékpárral felhajtani tilos! Na ennyit a cselezésről… Szerencsére van alternatív útvonal és most Jenő – megbocsátása jeleként – kivezet bennünket a városból. (Közben újabb megálló, mert a vegyi elemzés Ká gyomrában továbbra sem járt sikerrel. ) Ráhajtunk a főútra, a kitűzött cél Lunel. Többször letérünk és Jenő által javasolt, teljesen forgalommentes utakon kerekezünk. Na, még lesz valami ebből a dzsipiszből. Vauvertben bevásárolunk estére, aztán 7 óra magasságában megérkezünk Lunel-be. A parókiát segítenek megtalálni, de mivel a csöngetésre senki sem jelentkezik, megint várnunk kell. Az idő múlik, a környék pedig nem valami bizalomgerjesztő. Az arab negyedben vagyunk, bár nekem úgy tűnik az egész városban sokkal több az arab az utcákon, mint a francia. (Totál olyanérzés, mint amikor a filmekben a fehér srác bekeveredik Harlem-be. Még szerencse, hogy meghagytam a szakállamat, mert Ká szerint most erősen Piedonéra hajazok :-)), aki mint tudjuk egy két arab országban már rendet tett, úgyhogy tartanak tőle  ) Döntünk, megyünk tovább és mára hagyjuk az egyházi szállás vonalat, mert muszáj pihennünk. A következő hotelnél megállunk. Ká próbál alkudni az árból, de nem lehet. (Pedig ezt átvehették volna az araboktól) Kivesszük a szobát, és amíg Ká beprogramozza az indításgátlót (leláncolja a bicikliket) addig én a jutalom sörökkel bíbelődöm. Azért a többes szám, mert Ká részét is nekem KELL meginnom. A szobában elmolyolok, telefonálok, Ká fürdik, blogot ír, aztán végig nyúlok az ágyon és filmszakadás. Akkor ébredek, amikor Ká aludni készül. Most Ő horkol, én meg nem bírok aludni, pedig már hajnali egy van… Pedig rá kell pihenni, mert most következik a finis! A mai táv 127 kilométer, az első indulás óta 1495 km-t tettünk meg. Lurd távolságát még nem tudjuk meghatározni, mert nem mindig a főutakat használjuk, de kb. 4-500 km között lehet. Az óceán onnan “már csak” 150 km… Vagy ne legyek telhetetlen?

26 Júl 2012

Franciaország, aki nem adja magát egykönnyen 3.

Szerző: salagaba. 1 hozzászólás

2012.07.25.

Úgy ébredtem, mintha minden tagom ólomból lenne. Nehéz elindulni, de muszáj. Most nem kell magunkra erőltetni, hogy bekenjük magunkat sportkrémmel. Felmálházunk, aztán inulás.  Gyűrjük a kilométereket, de csak szenvedés az egész. Fáj mindkét combizmom, úgy érzem, minta a következő pedálnyomást már nem lennék képes megtenni. A kezeim folyamatosan zsibbadnak, nem is tudom Ká a sérült karjával hogyan bírja. (Vagy stikában eszi a Vicodint, mint House. Majd ráfigyelek nehogy függő legyen mire hazaérünk!)  Amióta Franciaországban vagyunk, egyfolytában csak szenvedünk. A terep valamelyest javult azzal, hogy a főúton haladunk, mert szinte mindenhol fel tudunk tekerni 1-2, 1-3-ban. Csak egyszer kellett leszállni és tolni (egyszer Jenő miatt), mert nem akarom túlerőltetni magam. Ma volt az első nap az úton, amikor ezen kellett gondolkodnom, hogy be kell osztanom az erőmet, mert nem fogom bírni. 10 kilométerenként megállunk, döntjük magunkba a vizet, mert a hőmérséklet 35 °C. Foto témának való tájakon haladunk, én mégis csak az aszfaltot nézem közvetlenül az első kerék előtt. Többen dudálnak: Forza Italia!..  Beléd is te birka! Ha a pihenővel egybe esik, útszéli árusoknál állunk meg, pár szem gyümölcsöt és – ha van – vizet venni.  A vendéglőkben méreg drága a víz, és szerintem jól át is vágnak vele, mert szabadárasként kezelik. Van aki 1,5 literért 1 eurót kér, van aki a 3 deciért 3-at. Egy helyen – miután megkérdezték, hogy kik vagyunk és mi járatban – kaptunk 1-1karéj dinnyét. Na ez a nő volt, aki először jót tett velünk ebben az országban. Napközben aztán másik jó barát, a szembe szél is megérkezett. Na már csak Ő hiányzott. De mégis elhajtjuk magunkat Aix en Provance-ig, ahol majdnem egy órán keresztül tekergünk Jenő miatt, mire megtaláljuk a kivezető utat. Közben olyan utcákon tekerünk fel, mint amilyeneket a San Francisco utcáin sorozatban láttam, csak ott rabolókat üldöztek repülő kocsikkal. Hét órakor nagy nehezen irányra állunk és elindulunk Éguillés felé. Jenő útközben bedob egy vezércselt, amit én be is nyelek és pikk-pakk olyan meredek utcában találjuk magunkat, ami minden eddigit túlszárnyal. Ká mondja a magáét, én meg csak zsugorodok össze. De végül megérkezünk, és a főtéren olyan panoráma fogad, mintha egy vár bástyájáról néznék szét. Kb. 30 kilométerre ellátni, körben hegyek, a települések néhol sűrűbben, máshol ritkábban fehérlenek. Persze minden zárva már, de az utcán egy sráctól kapunk egy francia kenyeret, aztán egy éppen zárni készülő üzletben tudunk venni vizet és szárazkolbászt. A papot persze nem találni sehol, ezért a templom előtt várakozunk. Valami aláírásgyűjtés van, mert néha jön egy-egy ember és a templom előtti kisasztalon lévő könyvbe írogat. Ká megszólítja az egyik hölgyet és megmutatta a menlevelünket. Kis idő múlva szól a hölgy, hogy kövessük. A falu határán lévő, régebben használt közösségi teremhez vezet, ami akkora mint egy tornaterem. Van wc, mosdó (a zuhanyzó kulcsra zárva, kulcs nincs 🙁 ), melegvíz, és kapunk két matracot is. Az enyém a jobb, mert Ká-é úgy ring mint egy vízágy. 🙂 Megesszük a kajánkat, fürdünk, blogolunk, alszunk. Napi táv 105 km, Lourdes még 540 km…

26 Júl 2012

Franciaország, aki nem adja magát egykönnyen 2.

Szerző: salagaba. Nincs hozzászólás

2012. 07.24.

A buszmegállóban nagyon korán csörög a kukásautó, úgyhogy hat órakor már menetkészek voltunk. újra Újult erővel vágtunk neki a hegyek meghódításának. A lelkesedésünk hamar alább hagyott, mert csak fölfelé kellett menni. Mit menni!? Mászni, küzdeni! Amikor lejtő volt, utána végeláthatatlan emelkedő következett. Elértük Grasset, és Draugnan irányába tartottunk, de a terep nem változott. El sem tudom mondani, mennyire lélek- és fizikai erőt őrlő ez a végtelen hullámvasút. Kilenc óra magasságában feladtuk. Írtam Anikónak egy sms-t, hogy segítsen és Bidnay Csaba – aki már megtette biciklivel ezt az utat – könyvében nézze meg az útvonalat, mert ez járhatatlan. Én eredetileg is ezen az útvonalon akartam menni, de otthon felejtettem a könyvet, az eddigi tapasztalatok alapján úgy gondoltuk megoldjuk ezt a szakaszt is. Amíg a válasz megérkezett tovább gyűrtük magunkat nyugat felé. De amint befutott a várt sms, gyorsan összehívtuk a vének tanácsát, akik hatalma bölcsességükkel úgy határoztak, hogy ne másszuk meg az előttünk álló dombot, hanem guruljunk le az alacsonyabban fekvő Le Muy irányába. Azért a gurulás közben még megkellett mászni jó néhány emelkedőt. Közben úgy kimerültünk, hogy muszáj volt megállni egy másfél órás pihenőre. HHa azt mondom, hogy még én is aludtam, az mindent elárul. Nagy nehezen elértük a hegység szélét, ahonnan a nagy gurulás kezdődött. Erről a pontról olyan kilátás tárult elénk, mintha egy mini Grand Kanyonban lettünk volna. A lejtő alján pedig a filmekből jól ismert provanszi táj fogadott. Délután 5 felé elértük Le Muy-t. Úgy határoztunk nem megyünk tovább, és mindenképpen itt maradunk, ezért ahogy beértünk a városba, azonnal megajándékoztuk magunkat egy sörrel. A templomban, plébánián azonban nem találtunk senkit. A turista információnál megtudtuk, hogy a legközelebbi hotel 13 km-re van. Na mindegy, a várakozás közben együnk valamit, mert a sör már megtette a hatását.  Hopsza itt egy üzlet, hát bementem kajáért. Az már gyanús volt, hogy a zöldségek olyan fonnyadtak voltak, mindha egy hétig a napon lettek volna. Bemegyek, hát olyan igazi émelyítő faggyúszag volt bent. A döbbenet csak akkor jött, amikor megláttam, hogy az egy kiló húsra jutó legyek száma a legnagyobb amit valaha üzletben láttam!  Gyorsan vettem egy kenyeret, ott nem voltak legyek, mert a húsokat támadták, és egy vákuum csomagolt szalámit, mer ahhoz meg nem tudtak hozzáférni. Később vettem csak észre, hogy annak a címkéjén meg egy teve volt, de az összetételt nem tudtam elolvasni, mert arabul volt. Talán jobb is… Mivel semmi szálláslehetőség nem adódott időközben sem, elhatároztuk, hogy elmegyünk a 13 kilométerrel távolabb lévő hotelbe. Kértem a turinfós nénit, hogy foglaljon le nekünk egy szobát. Aztán ekkor jött a poén, mert lefoglalta ugyan, de a hotelben csak egy óra hosszáig voltak hajlandók tartani a szobát. Na, már csak ez hiányzott. Fel a gépsárkányra, és tekerés. Mivel ketten együtt képtelenség lett volna teljesíteni a távot, szétváltunk és én mint az örült tekertem ahogy bírtam, teljesen Jenőre voltam utalva. Az öreg még ekkor is bedobott 1-2 viccet, de az a lényeg, hogy sikerült odaérnem időre. A felcuccolást követően azonnal jutalom sört engedélyeztem magamnak, majd visszamentem a szobába. Nem tellett el 5 perc Ká biciklidudájának jellegzetes hangja hallatszott. Hát újra együtt voltunk! J Gyógysörök, vacsora (kebab, nem ropogott), nagy mosás, blogírás, alvás. Kával egy ágyban…